A kedvenc márkánk termékinek tesztje, bemutatók és akciók

Minden ami Xiaomi

Már régóta várjuk a MIUI 9-et, most végre történik valami

2017. október 22. - xiaomifan

A Xiaomi a Mi 5X-el jelentette be a legújabb MIUI 9 verziót, amire sajnos azóta is várunk. Egyelőre csak fejlesztői verzióban érhető el sok készülékre az új felület, de úgy látszik végre történik valami. Huang Longzhon a cég marketing igazgató helyettese megerősítette, hogy a stabil verzió első példánya, ami kiadásra kerül a 9.0.2.0-es verziójú MIUI 9 lesz.

Az új rendszerfrissítés azért tartott ilyen sokáig, hiszen egy hamar kiadott hibás verzió több millió felhasználó érintett volna hátrányosan. A MIUI 9-ben elérhető lesz többek között az osztott képernyős mód, intelligens segéd és az intelligens alkalmazásindító funkciók, valamint az optimalizált rendszerteljesítményre is odafigyeltek.

Ezek mellett az a hír járja, hogy egyes készülékek újfajta biometrikus azonosítási rendszert is kaphatnak, ami az arca alapján fogja beazonosítani a felhasználót. A legfrissebb MIUI 9 stabil kiadása várhatóan október végén vagy november elején lesz elérhető a felhasználók számára .

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mindenamixiaomi.blog.hu/api/trackback/id/tr213049484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása