A kedvenc márkánk termékinek tesztje, bemutatók és akciók

Minden ami Xiaomi

Xiaomi szelfibot teszt - Amikor egy egyszerű dolog egyben nagyszerű is

2018. június 21. - xiaomifan

20170227160322_56829_eredmeny.jpg

Egyáltalán nem gondoltam volna, hogy egyszer egy szelfibotot fogok kipróbálni. Mert, mi érdekes van egy ilyen termékben? Aztán megnéztem, majd kipróbáltam és eldöntöttem, hogy erről igenis érdemes beszélni.

Engem nem nagyon fogott meg ez a szelfi láz, bár ez nem is igazán a férfiak „sportja”, hanem inkább a nők kedvelik a személyes vagy csoportos portrék készítését. Amíg be nem szereztem egy fényképezőgépet, addig a telefonom látta el azt a feladatot, hogy ha fényképezni kellett, előkaptam a zsebemből és már lőttem is fotókat. Ám sokszor meggyűlt a bajom azzal, hogy ha az ember telefonnal akar képet készíteni úgy, hogy ő is rajta legyen a fotón, az elég macerás művelet. És nagyon sokszor jól jön, hogy mind a két kezünk szabad legyen, ha éppen videót veszünk fel, hiszen ilyenkor csak letesszük a telefont egy állványra és bármit ügyködhetünk mellette.

A Xiaomi terméke pont ezt a két vonalat kombinálja, hiszen nem csak egy teleszkópos megoldást követ, hanem állványnak sem utolsó, de ezen kívül még mindig tartogat meglepetéseket.

 

Kicsomagolás

 p1010589.jpg

Sok hercehurca és időhúzás után végül megrendeltem a terméket, ami a már mondhatni „Xiaomi fehér” dobozban érkezett meg, annyi különbséggel, hogy a csomagoláson már feltüntették a termék képét is. A borítóképen inkább lézerkardra hajazó termék a csomagot kibontva egy műanyag zacskóban kapott helyet, ám mielőtt kiemelnénk, el kell távolítani a csomag elején található kis dobozt, amit így elsőre nem tudtam hová tenni, így először nem foglalkoztam vele.

p1010590.jpg

p1010591.jpg

A termék minősége köröket ver az ismerősöknél látott szelfibotokra, bár biztosan kapható ebből a termékcsoportból is minőségi darab, de ez a megoldás sem utolsó, hiszen van itt nekünk gumi, műanyag és még fém is. Összecsukott állapotban 19 centiméter magas a 155 grammos eszköz. Ha már ennyire belemerültem az anyagok használatába, akkor érdemes végigmenni a bot felépítésén. Szemből nézve, egy ovális üreg tátong az elején, ide kell behelyezni a kis dobozban található „gombot”, ami Bluetooth 3.0 kapcsolaton keresztül kommunikál a telefonunkkal. Így, a vezeték nélküli kapcsolat révén, akár 10 méter távolságból is elkattinthatjuk a telefonunk kamerájának exponáló gombját, majd ha nem használjuk, erre a részre helyezhetjük vissza, ami megint csak jól jön, hiszen ha kitoljuk a teleszkópos részt, hogy egy igazi, "jól kinézős" szelfit lőjünk magunkról, akkor szintén ezzel a gombbal készíthetjük el a képet.

p1020125.jpg

Kicsit előreszaladtunk, így térjünk vissza magára a termékre. A nyél rész műanyagból készült, aminek az alja gumiborítást kapott. De ez nem csak egy egyszerű markolat, hanem ezek a termék lábai összecsukva, amiket kihajthatnunk. Ha ezzel a metódussal megvolnánk, akkor láthatjuk, hogy a középső részen egy fém támaszték bukkan elő. Ez pontosan a talpakkal van egy síkban, így sokkal stabilabb marad az eszköz, hogy nem a kihajtható műanyag lábakon oszlik el a súly, hanem a középső fém részen.

p1020119.jpg

A talpak felett található a gumiborítással körbeölelt Buetooth-os kioldót tartó rész, aminek tetején egy 360 fokban forgatható fej végződik, ami mechanizmusának köszönhetően nem fog minden kis mozgásra elfordulni, mert a középső 180 fokos állásban kicsit megakad, hogy pontos, szemből készíthető képeket lőhessünk. Ezt a fejrészt húzhatjuk ki a markolatból és egy három fém tagból álló, összesen 23 centiéter hosszúságú teleszkópot kapunk. Ezen a nyakon találjuk a 190 fokban kihajtható telefon tartó konzolt, aminek a végére egy 360 fokban forgatható telefon tartó rész került, amibe a rugós sínnek köszönhetően szinte bármilyen szélességű telefon belefér. De ezt a fejrészt még 45 fokos szögenként meg is fogja a szerkezet, így szintén sokkal pontosabban beállított képeket készíthetünk.

p1020117.jpg

p1020122.jpg

p1020124.jpg

A kis dobozt ki is bontottam és szemügyre vettem a vezeték nélküli kioldót. Szinte mérhető súlya sincs az eszköznek, annyira könnyű. Az elején a „Mi” logót láthatjuk, a gombon pedig egy kamera képét. Ahhoz, hogy tudjuk az eszköz mikor működőképes, a kamera ikonja egy kék színű LED-et is kapott. A kis kapszula oldalt egy kis bevágást is kapott, hogy bepattanjon a foglalatába. A mini kapcsoló alján egy microUSB portot találunk, itt tölthetjük fel az eszközt.

 

A nagy próba

 

Amint kibontottam, bekapcsoltam a kis Bluetooth-os vezérlőt. A gombon található kék színű LED elkezdett villogni és rákerestem a telefonommal az eszközre. Hamar meg is találtam XMZPG néven. Amint párosítottam, abbahagyta a villogást és folyamatos világítással jelezte, hogy készen áll a működésre. Az egész metódus körülbelül 5 másodperc volt. Majd kipróbáltam a nemrég tesztelt Xiaomi Redmi 5 telefonnal is, amivel szintén gond nélkül ment. Így hát befogtam a telefont a tartóba és elkezdtem próbálgatni.

p1020115.jpg

A remek anyaghasználat és a masszív összeszerelés miatt a Xiaomi szelfibotja meg sem nyikkan, hiába rázzuk, nyomogatjuk. A merev zsanérok, az összeszerelés és a felhasznált anyagok tényleg minőségi termékké teszik a kis portékát. A kihajtható lábak nem csukódnak össze maguktól, szerencsére van tartásuk, így stabilan állnak. A telefont erősen fogja, a tartó karmok belsejét gumiborítás védi, hogy ne essen bántódása a mobilunknak. A bot magassága összecsukott állapotban 13 centiméter. Állvány módban 23, míg teljesen kitolva a teleszkópos részt 51 centiméteresre nő.

p1020127.jpg

p1020128.jpg

p1020129.jpg

Sima állványként használva nagyon stabil az eszköz. Ha így használnánk nyílt terepen, szinte nincs az a szél, amely felborítaná. Ha teljesen kitoljuk a középső részt, akkor körülbelül 40 centiméterrel toldhatjuk meg a karunk hosszát, így akár egy magasban lévő tárgyat is könnyebben lefényképezhetünk vagy csoportos szelfit is készíthetünk vele.

p1020134.jpg

p1020136.jpg

p1020137.jpg

p1020138.jpg

A kis távirányító maximálisan 10 méter távolságból képes vezérelni a telefonunkat. Természetesen nem csak fényképek készítésére használható, hiszen ha a videó felvételt választjuk ki a telefonunkon, majd megnyomjuk a távirányító gombját, akkor elindítja a felvételt, majd újbóli megnyomásra leállítja azt. A beépített 60mAh kapacitású akkumulátort a kapszulán található microUSB porton keresztül tölthetjük fel. Nem tudtam annyit fotózni, hogy lemerüljön, de amint megérkezett a termék csatlakoztattam a laptopomhoz és piros színnel jelezte a kis eszköz, hogy épp magába szívja az elektronokat, majd ahogy feltöltött, a színe kékre váltott.

p1020134.jpg

p1020136.jpg

p1020137.jpg

A Xiaomi sztelfibot nem rossz termék. Az biztos, hogy ha már ezt a kategóriát nézzük, sok társát megelőzi. A gyártótól vártan remek az összeszerelés, jó az anyaghasználat, egyáltalán nem tűnik bóvlinak. Ötletes a kis vezeték nélküli kioldó, ami a helyére pattintva pont kézre esik, de nyugodtan használhatjuk távolról is, hogy azzal készítsünk fotókat vagy indítsuk el a videofelvételt. A Xiaomi Bluetooth képes szelfibotja jelenleg 19.99$-ba kerül, ami vám határ alatt van, így nem keletkezik plusz költségünk.

20170606101059_69518_eredmeny_4.jpg

A Xiaomi szelfibotot itt nézheted meg

 

 

Ha tetszett a cikkünk, oszd meg, hogy másokhoz is eljuthasson! Csatlakozz hozzánk, legyél te is a Facebook oldalunk tagja, így mindig frissen tájékozódhatsz az új híreinkről és a kedvezményes akciókról!

A bejegyzés trackback címe:

https://mindenamixiaomi.blog.hu/api/trackback/id/tr5614010276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása