A kedvenc márkánk termékinek tesztje, bemutatók és akciók

Xiaomi Redmi Note 5A teszt

2017. november 13. - xiaomifan

dsc05197_1.JPG

Nem lacafacázik a Xiaomi, ha a vásárlók kiszolgálásáról van szó. A tavaly novemberben megjelent Xiaomi Redmi 4A volt a gyártó legelső hihetetlen olcsó telefonja, amit most is lehet kapni és most csupán 97$-t kell leszurkolni érte a virtuális kasszánál. A belépőszintű kis mobil nagy eladási számokat produkált és mivel a benne található hardver még most is elég minden alap dologhoz, de akár még játékhoz is, így úgy döntöttek, hogy a Note széria is kap egy újdonsült tagot, ami szintén az "A" szériába sorolandó, tehát a fő szempont az olcsó ár legyen.

Vártunk vele egy kicsit, hogy a bejelentett november 2-ai nagy szoftver update után (hiszen akkorra ígérte a Xiaomi, hogy számos telefonra elérhető lesz a MIUI 9) a Note 5A is jelezni fogja, hogy végre frissíthetjük. Ez a pillanat még most sem jött el. Így sajnos egyelőre kénytelenek vagyunk a még angol nyelvű szoftverrel bemutatni nektek a készüléket.

 

Kicsomagolás

 

A doboz egy piros színű példány. Ezzel kicsit újított a gyártó a szokásos fehér színt elhagyva. A dobozon ezúttal nem köszön vissza a telefon képe, egy Note 5A feliratot találunk az elején és a doboz oldalán is. Hátul a szokásos specifikációkat láthatjuk. A csomag elég szűkre sikeredett, ez a mellékelt kiegészítők miatt is történhetett, mivel egy MicroUSB kábelen, leíráson és egy US szabványú töltőfejen kívül nem kapunk semmi egyebet a készülékhez, de ezt már megszokhattuk a gyártótól. A doboz tetejét leemelve találjuk meg a papír emelvényen pihenő készüléket, amin semmi extra sallang nem fedezhető fel. Sima, letisztult forma, olyan Xiaomi-s.

dsc05210.JPG

A Note 5A remekül össze van rakva, se egy reccsenés vagy roppanás nem hallatszik, ha körbe nyomkodjuk a telefont. Elöl az egyszerre tíz ujjat érzékelő 5.5 colos HD (1280 x 720) felbontású IPS LCD kijelzőt találjuk, alatta a szokásos érintőgomb triumvirátust, ami nem kapott háttérvilágítást. A megjelenítő szép, betekintési szögei szuperek, de azért ekkora méret mellett már észrevehető, hogy nem FULL HD felbontással van dolgunk. A kijelző felett kapott helyet a beszélgetési hangszóró mellett a fény és közelség érzékelő és az 5 megapixeles előlapi kamera és a Mi 5X-ből ismert fehér színű értesítési LED.

dsc05199.JPG

dsc05201.JPG

dsc05214.JPG

A készülék oldalélei és hátlapja teljes egészében műanyagból készült, de nem a bazári stílusú. Külsőre is fémnek és első fogásra is inkább tűnik alumíniumnak, mint műanyagnak. A Note 5A mérete 15.10 x 7.49 x 0.76 centiméter, melyhez 150 grammos súly párosul. Az oldalsó élek a hátlap felé lekerekítettek, ami segít a jobb fogásban, illetve a hátlap széleit is szintén ívesre alkották. A 13 megapixeles kamera mellett találjuk a hátlapi LED villanót, aminek pont a közepén fut végig a felső antenna csík, ami ezüst színű borítást kapott. Alul fut keresztbe a másik antenna csík, ami felett a MI logóval találkozhatunk. A készülék bal oldalán az óriási SIM tálca kapott helyet. Itt nem annál a megoldásnál maradtak, mint ami a mai készülékek 99%-ban megtalálható, hogy a második SIM kártya helyére helyezhetjük a MicroSD kártyát, lecsökkentve így a használható SIM kártyák számát, hanem külön kapunk két SIM és egy MicroSD kártya foglalatot. Jobb oldalon a szokásos hangerőszabályzó és ki/bekapcsoló párost láthatjuk, szerencsére nem lötyögnek és jól eltalált nyomáspontjuk van. Alul láthatjuk a MicroSD portot, mellette két oldalon a 6-6 furatot a mikrofonnak és a hangszórónak. Nem ért véget még a külső felsorolása, hiszen hiába alacsony kategória, az elülső oldalélen találhatunk egy második mikrofont, infra portot és a fülhallgató csatlakozóját. 

dsc05202.JPG

dsc05203.JPG

dsc05205.JPG

dsc05207.JPG

 

 A nagy próba

 

Bekapcsolást követően nem volt semmi másra szükségünk, mint bejelentkezni a Google fiókunkba, illetve, akinek már van a Mi fiókjába is. Itt jön az, hogy mi annyira, de annyira szerettük volna kipróbálni a legkisebb, de mégis legnagyobb, Note 5A-t, hogy nem vártuk meg a Global verziót, így a mi példányunk se nem támogatja a magyarországi B20-at, se nem magyar nyelvű. Egyelőre, rajta vagyunk, hogy teszünk rá idővel egy magyar szoftvert is.

Fontos!

Ha megtetszett a telefon nem kell aggódni, te már a magyar nyelvű, magyar hálózatokat támogató verziót vásárolhatod meg. Sőt,ez a verzió most még olcsóbb is, mint amennyiért a mienkét vásároltuk, hiszen a Global Version most 109$-ba kerül és kérheted EU Express szállítással is.

A specifikációkat illetően a Redmi Note 5A hasonló hardvert kapott, mint a Redmi 4A. Memóriafronton a Redmi Note 5A három változatban érhető el. A legkisebb verzió, a mi tesztpéldányunk 2GB RAM 16GB tárhellyel szerelt, ami megegyezik a Redmi 4A-ban is megtalálható kapacitással. A nagyobbak 3 GB RAM, 32 GB tárhellyel és 4 GB RAM, 64 GB tárhellyel rendelkeznek. Ezek mindegyike természetesen bővíthető memóriakártyával. Processzorból a 2 GB RAM-mal szerelt variáns egy Snapdragon 425-ös SOC-ot, míg a nagyobb memóriával ellátott verziók Snapdragon 435-öt kaptak. A legkisebb 2 GB memória és 16 GB tárhellyel szerelt Redmi Note 5A-n kívül mindegyik variáns 16MP-es szelfi kamerát kapott.

 

Akció kereső 11.09. - Ahol összegyűjtöttük a mai nap legjobb akcióit

akcio_kereso.png

 

A Redmi Note 5A vékonyabb, egész pontosan 7,7 mm vékony, ami figyelemre méltó a Redmi 4A 8,5 mm vastagságához képest. Ez utóbbi azonban 131,5 gramm súlyú, míg a Redmi Note 5A 150 grammot nyom a mérlegen. Érdekesség még, hogy a 2 GB memóriát kapott 5A, csak úgy, mint a 4A nem kapott hátlapi ujjlenyomat olvasót, a nagyobb memóriával szerelt 5A példányok viszont igen.

Ezzel a 2 GB memóriával és 16 GB tárhellyel az alsó kategóriában játszik a Note 5A. Nincs ezen mit szépíteni és véleményünk szerint nem is kell, hiszen nem vásárolhat mindenki csúcskategóriás telefont. Egyszer azért, mert valaki nem akar kiadni sok sok tíz vagy százezer forintot egy telefonra, a másik pedig, hogy megelégszik azzal, ha a telefont telefonálásra használja, esetleg e-mailezésre és internetezésre és persze a családi pillanatok képi megörökítésére. Szabad tárhelyünk 8.5GB amit felhasználhatunk bármire, amire szeretnénk vagy bővíthetjük MicroSD kártyával. A 2GB RAM-ból körülbelül 800-900 MB áll a rendelkezésünkre, tehát nem fogunk egyszerre Real Racing 3, Modern Combat 5, Chrome böngészőt futtatni 15 oldallal, de azért a mindennapi munkához teljesen elegendő. Benchmarkok közül az Antutu-t lefuttatva 34669 pontot kaptunk, a GFXBench T-Rex pedig 14 FPS-el futott le.

 

Xiaomi Note 5A

Xiaomi Mi 5X

Xiaomi Redmi Note 3 Pro

Vernee Thor E

Snapdragon 425

1280 x 720

Snapdragon 625

1920 x 1080

Snapdragon 650

1920 x 1080 

MediaTek T6735

1280 x 720

Antutu

34669

63332 

76659

31468

Geekbench Single/Multi Core

680/1874

886/4329 

1464/2798

601/1716

Epic Citadel

High Quality

Ultra High Quality

 

59.8 FPS

34.8 FPS

 

59.9 FPS 

49.9 FPS

 

59.9 FPS

 

37 FPS

GFXBench T-Rex

14 FPS

18 FPS 

33FPS

14 FPS

 

A Qualcomm Snapdragon 425-ös processzor egy 28 nm-es gyártástechnológiával készített, négy magos 64 bites ARM Cortex-A53 magokkal rendelkezik, aminek maximális órajele 1.4 GHz. A grafikus feladatokért az Adreno 308 felel. Látható, hogy a benchmark tesztek alapján a MediaTek T6735 processzorával egyezik meg teljesítményben, amit a Vernee Thor E is használ. Aki mégis csak játékra adja a fejét, annak jó hír, hogy a Real Racing 3 minden gond nélkül futott rajta...

 

Kamera

 

dsc05208.JPG

Érdekesen oldotta meg a Xiaomi az 5A széria legkisebb tagjának költséghatékonyságát, hiszen az előlapon 5 megapixeles optika maradt, a hátlapra egy 13 megapixeles optika került egy LED villanó társaságában. Kapunk panoráma módot, időzítőt, éjszakai módot, választhatunk az előre beállított sémákból, szépség mód és persze a manuális beállításokban is babrálhatunk. Videót FULL HD felbontásban képes rögzíteni, viszont kimaradt az optikai képstabilizátor.

screenshot_2017-11-07-11-42-30-781_com_android_camera.png

Sokkal rosszabbra számítottunk kamera fronton, így kellemes meglepetés volt a 13 megapixeles kamera által készített képek minősége ebben az őszies időben. Hozzá kel tegyük, hogy ez egy alacsony árú készülék. A világos részek néhol hajlamosak kiégni, de ettől függetlenül teljesen rendben vannak a képek.

Íme pár tesztkép
img_20171031_135423.jpg

img_20171031_135409.jpg

img_20171107_133908.jpg

img_20171107_133738.jpg

img_20171107_133724.jpg

 

A készülék hangszórója Xiaomi telefon révén szépen szól, viszont kicsit lemaradtak belőle a mélyek, mármint amennyire egy telefon hangszóró képes erre, de a Redmi Note 3 Pro és Mi 5X-nél érezhetően több a mély, már majdnem azt mondhatjuk, hogy mintha basszus is leledzene bennük.

Pozitív dolog, hogy infra port is került a készülékre, így távirányítóként is használhatjuk és megmaradt az értesítési LED is, ami a Mi 5X fehér színét örökölte, de jó, hogy van. A telefonban b/g/n WiFi kapott helyet, nem dobálja le magát a hálózatról, stabilan tartja a kapcsolatot. Kapunk még Bluetooth 4.2-t is és GPS-t. Utóbbi nagyon gyorsan talál műholdat, pár másodperc után már 3 méteres pontossággal lőtte be a helyzetünket és látja a GLONASS műholdjait is. Kapunk fény és közelség érzékelőt, E-iránytűt, giroszkópot és gravitációs szenzort is.

Egyetlen nagyobb hátrányt véltünk felfedezni, ez pedig az akkumulátorral kapcsolatos. A Redmi Note 5A háza alatt egy 3.080mAh kapacitású telep kapott helyet és bár a Qualcomm chip támogatná a gyorstöltést, ez sok Xiaomi terméknél nem valósul meg licencelési problémák miatt. Így a gyári 1A-es töltőfej majdnem 3 órán keresztül pumpálja az akkumulátorba az energiát. Jó hír, hogy a telefon 5-6 óra kijelzőidőre képes automata fényerővel, szinkronizálással és fényképezéssel.

mi5a.jpg

A készüléken Android 7.1.2 fut, nekünk angol, de neked ha Global verziót választasz, akkor magyarul fog tudni. Jó lett a Redmi Note 5A. Egy igazi Note, a maga 5.5 colos kijelzőjével, de remek házasítás volt a Xiaomi részéről, hogy az "A" szériába rakta a készüléket így nem kapott csúcs hardvert, inkább kedvezett azoknak, akik egy nagy kijelzőjű, de olcsó Xiaomi mobilra vágytak. És ezeknek az embereknek az álma teljesült. Az árazás is szuper, a magyar hálózatokat támogató, magyar nyelvű verzió 109$-ba kerül, amit kérhetsz EU Express szállítással is, így nem kell áfát/vámot fizetned pluszban a telefonra.

 

A terméket itt tekintheted meg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mindenamixiaomi.blog.hu/api/trackback/id/tr9213256707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.